Légyszi, ne adj kölcsönbe könyvet!

 Első posztom, ami szétveri a lelkes könyvesblogger illúzióját, és amiért felületet váltottam, az ez lesz. 

Légyszi ne adj kölcsönbe könyvet. 

Csak rátukmálnád másra azt, ami neked tetszik. Sosem jössz ki jól belőle. 

Mondhatod, hogy igen, de a könyvek és az emberek nem hiába találkoznak, olyan ez mint a nagy szerelem, az sodródik egymás mellé, akinek ott kell lennie. 

A büdös életben nem élveztem még kölcsönbe adott könyvet, mert kötelező jellege volt. El kellett olvasnom. Élveznem kellett. Nem mondhattam róla rosszat. Ellenben lelkesednem kellett érte. Néha már indokolatlanul is utáltam, mert félre kellett tennem azt, amihez kedvem volt, és helyette azt a sztorit kellett olvasnom, ami lehet, hogy máskor és máshogy tökéletes lett volna, de így, így kötelezően nem. 

Szép dolog ez, hogy meg akarjuk mutatni a kedvencünket. Szerintem simán ajánlhatjuk is, és szolid módja a másokra tukmálásnak, ha ajándékba adod. Tudom, hogy végletesen fogalmazom, és csúnya dolgokat írok. De ha belegondolok, hogy mik azok az olvasmányok, amik mind a mai napig hatással vannak rám, megborzongatnak vagy jó kedvre derítenek, azokat mind a véletlen hozta az utamba. Lehet évek óta várt már rám a polcon, lehet hogy pont előttem tette valaki rossz helyre a könyvtárba, lehet, - és ez most kivétel lesz a főszabály alól-, szóval lehet kölcsönbe kaptam, de már hónapok óta nálam van, elfelejtettem, vagy élveztem a lehetőséget, hogy hátra soroljam, és akkor kezdtem el olvasni, amikor úgy éreztem, itt az idő. 

Akkor jó volt... 

De úgy ne adj kérlek kölcsönbe könyvet, mint a lelked egy darabját. Ne kérdezd a másikat rögtön másnap, hogy tetszik-e. Ez túl nagy lelki teher az olvasónak, aki nem mer ezt követően őszintén olvasni, meg akar majd felelni az elvárásaidnak. Persze oké, azért teszi ezt, mert szeret. És ez amúgy szép dolog, de ha már kölcsönbe adsz, akkor kérlek legalább ne kérdezz, elmondja majd ő, magától, hogy mit gondol. 

A könyvesblog azt hiszem valami féle ajánló is. Én élményeket ajánlottam, nem könyveket. De mint minden, mindenkinek más élményt ad. Más kaput nyit. Hiszen mások vagyunk. Tök jó, ha mesélsz egy könyvről, és a másik teljesen izgalomba jön, és elkéri tőled. Az úgy más. Azt ő akarja. De akkor is, jobb ha megbeszélitek, hogy meddig maradhat a könyv. Ilyenkor mondtam mindig, hogy "de nehogy rögtön visszaadd", vagy hogy " de nem kell azonnal elkezdeni!". Így csökkentettem a stresszt mindkét oldal felől. 

Mert hogy szerintem stresszt okoz. Amikor imádsz egy könyved, odaadod kölcsön, és várod, hogy a másik is imádja. Az stresszt okoz. 

Így vagyok egyébként a zenével is, mert nagyon jó olyan embert találni, aki ugyanúgy rajong a kedvenc zenédért, mint te, de amikor megmutatod a másiknak, az nem biztos, hogy ugyanúgy szeretni fogja. Persze, azt mondod, nem is azért mutattad, de képzeletben, ott legbelül már látod is a képet, ahogy holdvilágos éjszakákon a háztetőkön ülve hallgatjátok a Dire Straits egy számát, és azt mondjátok a levegőbe öklözve, hogy na ez aztán DAL volt. 

Zenka, a könyvesblogger most azt mondaná, hogy egy kiábrándult picsa vagyok, bár Zenka, a könyvesblogger mindig vigyázott arra, hogy megfogalmazásában korrekt legyen. Lehet valóban kiábrándultam. Ajánlani még mindig szeretek - és erről eszembe jutott egy másik téma, amit lehet majd megírok - , de kölcsönbe kapni, csak úgy, na azt nem. Ha valami tetszik, azt is inkább megveszem magamnak, hogy enyém legyen a luxus, hogy akkor olvasom és addig, ameddig csak akarom. 

Tudom, mit gondoltok, és teljesen igazatok van... 

Kölcsönkönyvet kaptam. 

Na olvastad már? Hol tartasz? - Ez van nap, mint nap. 

Szóval gondoljatok rám, amikor legközelebb az imádott könyveteket kérés nélkül a legjobb barátotoknak vagy gyanútlan ismerősöknek adnátok. Gondoljatok csak erre a posztra. Tudom, hogy jót akartok, tudom, hogy szeretitek, a könyvet és a másikat is. De nem biztos, hogy jól sül el. (És még egyszer mondom, teljesen más tészta az, ha meséltek róla, és a másik kéri tőletek el. Vagy legalább azt várjátok meg, amíg az izgatottságtól csillogni kezd a szeme...)

* Ezennel elindítom a Zenka hasznos tanácsai rovatot, amely erősen szubjektív és abszolút meggondolandó bölcsességekről szól majd, olyan megkerülhetetlen témákban, mint ez.