Légyszi, ne adj kölcsönbe könyvet!
Első posztom, ami szétveri a lelkes könyvesblogger illúzióját, és amiért felületet váltottam, az ez lesz. Légyszi ne adj kölcsönbe könyvet. Csak rátukmálnád másra azt, ami neked tetszik. Sosem jössz ki jól belőle. Mondhatod, hogy igen, de a könyvek és az emberek nem hiába találkoznak, olyan ez mint a nagy szerelem, az sodródik egymás mellé, akinek ott kell lennie. A büdös életben nem élveztem még kölcsönbe adott könyvet, mert kötelező jellege volt. El kellett olvasnom. Élveznem kellett. Nem mondhattam róla rosszat. Ellenben lelkesednem kellett érte. Néha már indokolatlanul is utáltam, mert félre kellett tennem azt, amihez kedvem volt, és helyette azt a sztorit kellett olvasnom, ami lehet, hogy máskor és máshogy tökéletes lett volna, de így, így kötelezően nem. Szép dolog ez, hogy meg akarjuk mutatni a kedvencünket. Szerintem simán ajánlhatjuk is, és szolid módja a másokra tukmálásnak, ha ajándékba adod. Tudom, hogy végletesen fogalmazom, és csúnya dolgokat írok. De ha belegondol